Ugrás a fő tartalomra

MOST VAGY SOHA EZ

LESZ A KEZDŐ PRÓBA MINT

HAIKUKÉNT MOST


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

STOP BAJA

  STOP BAJA Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a STOP BAJA kezdeményezés, melynek keretében a meditáció iránt érdeklődők, közösen leülhetnek, megállhatnak egy kicsit szemlélődni.  Az ember rohanó mindennapjainak sajnos már nem része ez a fajta megállás és megnyugvás. Folyamatos cselekvésben vagyunk, hol a munkahelyre, hol pedig a gyerekért sietünk az iskolába, vagy éppen a boltban türelmetlenkedünk a sorban. A STOP BAJA azonban lehetőséget ad arra, hogy akár 3, 5, 10 vagy 30 percre, de megálljunk és csak szemléljük az előttünk kibontakozó valóságot.  Egy olyan világ tárulhat elénk, amely mindvégig ott van velünk a mindennapokban, azonban mégis sikerül elhaladni mellette. Egy-egy szabadban töltött ülés során lehetőségünk van, megszemlélni a vízen úszó vadkacsákat, vagy megláthatjuk, hogy hogyan is vadászik a szürkekócsag. És nemcsak a külvilág adhat tanítást, hanem azt is megfigyelhetjük, hogy milyen érzelmek jönnek elő mikor elkezdenek rajtunk cikázni a hang...

ZEN ÉS AZ ÚJRAHASZNOSÍTÁS

  " Egy ifjú szerzetes megkérdezte a Zen-mesterét: – Mester, miért hordod még mindig ezt a foltozott, régi köpenyt? Nem volna ideje újat készíttetni? A mester elmosolyodott. – Nézd csak – mondta –, ez a köpeny húsz éve szolgál. Amikor elszakadt, megfoltoztam. Amikor a folt is elszakadt, levágtam belőle párnát. Amikor a párna kiszakadt, ronggyá lett. A rongyból törlőkendő lett. Amikor az is elhasználódott, a hamuját a kert földjéhez adtam, hogy táplálja a növényeket. Majd hozzáfűzte: – Így szolgál egy köpeny százszor is, ha tudod, hogyan nézz rá. A tanítvány ekkor meghajolt, és megértette:  a mértékletesség és tiszteletteljes gondoskodás a tárgyakban is a megvilágosodás tükrét hordozza. " A fenti történet is azt az ideológiát szolgálja, hogy a ZEN nem csak gyakorlat és meditáció, hanem gondos életvitel, melyben minden porszem megkapja a maga hasznát és jelentőségét.  Joe Alma Potter - Hyon Ja Zen mester egyszer egy történetet mesélt, amely vele esett meg még Los Angelesbe...

MI IS A MEDITÁCIÓ?

MI, DE LEGFŐKKÉPEN HOGYAN MEDITÁLJUNK? Ez a két legtöbbször előforduló kérdés a Meditációval kapcsolatban. Sokan úgy vélik, hogy a meditáció egy Keleti Fantasztikum, melyet a Nyugati világ embere nem tud végre hajtani. Pedig ez nem így van. :)  Meditálni, mindenki tud. Sőt még ajánlott is, hiszen rengeteg hasznos hatással bír a mindennapi rohanó világunkban. Csak hogy egyet is említsek, az a klasszikus - csökkenti a stresszt! hatás, amely már magában megéri a gyakorlást.  Na, de mi is a Meditáció?  Ez a szó, így ebben a formában az 1800-as évek végéig nem is létezett. Ezt a kifejezést először egy angol szerzetes tanonc használta irományában, ahol az Indiában töltött időről, és gyakorlatokról írt tanulmányt. A szó azóta is közkincsként forog a mindennapokban, olyan meghatározhatatlan jelentés tartalommal amelyre mindenki más és más magyarázatot próbál adni. Ennek fényében a Mi kérdés inkább tűnik értelmetlennek mint hasznosnak, sokkal fontosabb tehát a Hogyan?  HOGYAN...