BOLDOGSÁG KALAUZ STOPPOSOKNAK!
Akár ezt a címet adhatnám eme szösszenetnek, mely egy bajai kis használt könyvesboltban hangzott el. A buddhista filozófiájú beszélgetés, "előadás?!". Mély csenddel kezdődött, melynek feszítő belső monológjait (Mert hát ugye, az ember mindig legbelül monologizál) Douglas Adams sorai szakították meg, melyek így hangoztak:
"Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap. Durván kilencvenmillió mérföldre kering egy tökéletesen jelentéktelen kékeszöld bolygócska...
... Ez a bolygó a következő problémával küzd - ... - az ott élők többsége ideje nagy részében boldogtalan volt. Számos megoldást javasoltak a probléma gyógyítására, ezek azonban többnyire zöld és piros hasú papírok mozgásához kapcsolódtak, ami meglepő, hiszen végül is nem a színes papírok voltak boldogtalanok.
Így hát fennmaradt a probléma: jókora tömegek voltak elkeseredve, és sokan közülük nyomorúságosan érezték magukat, még azok is, akiknek volt kvarcórájuk."
Ugye ismerősek a fent leírtak. Próbáljuk megtalálni, és állandóan utána futni, de valahogy mindig kicsúszik a markunk közül.
Mészáros Tamás gondolata szerint, a "Boldogság egy olyan alapdolognak vett tétel, amelyről könnyen megfeledkezünk, hogy van". S valóban. Sikerült több embert is megkérdeznem a boldogságával kapcsolatban, amelyek alapján a következőképpen írható le a boldogság:
"Akkor vagyok boldog, ha nyaralás közben, kosárlabdázva tudom főzni a kávét, miközben folyamatosan gyermekeim születnek, az év minden napján". - Nyilvánvalóan a válaszadások egy kifejezetten kifacsart megállapítása ez! Azonban mégis vicces, hogy egy átlag ember élete során, (60 évvel számolva) a fenti mondat, mintegy 21 000 utódot jelentene a világ számára.
Nem mellesleg megjegyezném, hogy ezek alapján mi lesz a Férfiakkal kérem szépen? Na ugye! Érdekes dolog ez, hogy az ember vagy nem tudja megmondani, hogy mikor is a legboldogabb, vagy talán sosem érezte annak magát valójában.
Mindig csak az előző pillanatokhoz mérjük magunkat. Majd mikor meglátunk egy piros autót, vagy egy kellemes esemény plakátját, vagy egy játékot a játékbolt polcain, vagy bármit. Akkor vágy keletkezik bennünk amelynek kielégítetlensége szenvedést okoz. Majd miután megszereztük végre azt a valamit, a kuporgatott kis vagyonunk feláldozásával, akkor boldogságot érzünk.
Valljuk be, ez a boldogság nem tart örökké igaz?
A vágyaink folyamatos blokkot képeznek, melyek fel-fel oldódnak ugyan. Főleg akkor mikor megkapja az agy a hőn áhított dolgot, azonban utána újabb dolgot keresve saját csapdájába esik. Gondolataink olyanok mint a kis majmok, akik egyik ágról a másikra ugrándozva, csimpaszkodnak a fa ágaiba. Ilyen ez, nincs ebben semmi rossz.
S olykor van, hogy a múlt emlékeiben élünk, máskor elképzelt fantázia világunkat élvezzük megkreált világunkban úgy, hogy észre sem vesszük, mi történik a metrón, a villamoson, vagy a négy fal békés biztonságában.
Néha el kell rugaszkodnunk, meg kell tennünk az első lépéseket. Ezeket a lépéseket körülbelül 2500 évvel ezelőtt egy bizonyos Sákjamuni Úr is megtette, s mint azt tudjuk belőle lesz az a személy akit ma BUDDHA-ként ismerünk.
A mai világban azonban még nehezebb a Buddhai útra lépni, hiszen csak a telefonunkat pörgetjük ész nélkül, s nézzük, hogy ki hogyan csinál magából minél nagyobb birkát. Ez persze szórakoztató, azonban ezzel a tevékenységgel könnyen elmegyünk egy kis kacsa család mellett, egy gyönyörű felhő árnyékával ölelten. Szóval én szeretnélek arra sarkalni téged, hogy vedd kezedbe a gyeplőt, és keresd meg saját boldogságodat, mely ott van benned, és csak rád vár.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése