JAN SENDZIMIR DHARMA BESZÉDE

 Jan Sendzimir JDPSN dharma beszéde  

Palma de Mallorca, Spanyolország, 2023  November 23

Sokan fenyegetve érezzük magunkat a ránk váró nagy változásokkal szembesülve.

Elveszi-e az MI a munkámat? A klímaváltozás okozta hőség vagy tűzvész a föld alá

kényszerít-e? Elterjed-e a háború a világon, és elűz-e a lakhelyemről? Az ilyen

fenyegetések és ezek minden lehetséges következménye (migráció, gazdaság,

politika) folyamatos menekülésre kényszeríthet minket.

Zen gyakorlatunk a jelen pillanattal való szembenézést jelenti, de hogyan lehetünk

képesek erre, amikor ezek a fenyegetések és következményeik elragadnak minket

ebből a pillanatból a jövőbe, vagy a múltba, a félelmek és az érzelmek örvényébe?

Néha úgy tűnik, hogy nem a pillanatra, hanem a saját reakcióinkra reagálunk.

Sokféle módon reagálunk, a pillanatból félelembe, haragba vagy neheztelésbe

menekülünk. Mintha már nem az élők földjén lennénk, hanem az élők szellemeitől

üldözve a pokolba költöztünk volna.

Hogyan keletkeznek a szellemek? Hallottam arról történeteket, hogy a texasi

apacsok, az ottani őslakosok hogyan teremtettek szellemeket, hogy megvédjék

magukat. Az apacsok félelmetes harcosok és kiváló lovasok voltak. Olyan gyorsan

tudtak lecsapni a dombokról, hogy csak látni azt, ahogy néznek lefelé, félelmetes volt.

Ezzel a rettegéssel teremtettek szellemeket, hogy megzavarják ellenségeiket.

Lovaikkal felsorakoztak a domb tetején, és csendben, meredten néztek lefelé, és ez

elég volt ahhoz, hogy bárki, aki elhaladt a domb mellett, úgy lássa őket, mint egy sor

lefelé néző szellemet. Hamarosan már minden dombon, minden fa mögött ezeket a

szellemeket látta az ember, minden energiája és józan esze elveszett az állandó

rettegésben.

A klímaváltozás vagy a háború jelentette fenyegetések valósak. A kihívás az, hogy a

szellemek között, amelyeket mi teremtünk, hogyan nézzünk szembe a valósággal. Ez

különösen nehéz akkor, amikor vannak, akik abból élnek, hogy szellemeket

gyártanak, érzelmekkel befolyásolnak bennünket, és így még több szellemet hozunk

létre, melyek kísértenek minket. Hogyan segíthet ebben a gyakorlásunk? A „nem-

tudás” gyakorlása azt jelenti, hogy az idő, a tér, a fogalmak, az elképzelések, a

szellemek és minden velük kapcsolatos vágyunk … pontosan úgy jelenek meg,

ahogy vannak: üresen, anyagtalanul. A gyakorlás kulcsa az, hogy elég hosszan

tartsunk ki elvárások nélkül ahhoz, hogy valódi természetük megmutatkozhasson.

Ürességük nyilvánvalóvá válik, ahogy megjelennek, eltűnnek, majd újra

felbukkannak. Ezért olyan fontos a kitartó, türelmes gyakorlás. Meg kell barátkoznunk

ezekkel a szellemekkel, hogy szabaddá tegyük őket.

Ha nincs semmi elérni való, semmi tenni való, semmi megtartani való, akkor hogyan

„tartsuk fenn a nem‑tudást”? Egy szerető nagymama kedvességével. Egy kedves

barátom egy európai, idős zenmesternőt segített, amikor az az Egyesült Államokban

vezetett elvonulásokat. Ő kísérte az embereket az interjúkra, amelyek nem voltak

formálisak, így gyakran ő is jelen volt. A zenmesternő nem mondott semmit,

egyszerűen csak nézett a látogatókra. Az egyik látogató sírni kezdett, később pedig

azt mondta: ‘Még soha nem találkoztam senkivel, aki ennyire minden ítélet nélkül

nézett volna rám.’ Nem voltak szavak. Nem volt varázslat. Nem volt technika. Csak a

teljes, nyitott, ítélet mentes elfogadás. Ebben a nyitott légkörben minden szellem

szabadon visszatérhet oda, ahonnan jött, és megláthatjuk az igazi embert a felszín

alatt.

Forrás: Kvan Um Zen Januári hírlevél.