Jan Sendzimir JDPSN dharma beszéde
Palma de Mallorca, Spanyolország, 2023 November 23
Sokan fenyegetve érezzük magunkat a ránk váró nagy változásokkal szembesülve.
Elveszi-e az MI a munkámat? A klímaváltozás okozta hőség vagy tűzvész a föld alá
kényszerít-e? Elterjed-e a háború a világon, és elűz-e a lakhelyemről? Az ilyen
fenyegetések és ezek minden lehetséges következménye (migráció, gazdaság,
politika) folyamatos menekülésre kényszeríthet minket.
Zen gyakorlatunk a jelen pillanattal való szembenézést jelenti, de hogyan lehetünk
képesek erre, amikor ezek a fenyegetések és következményeik elragadnak minket
ebből a pillanatból a jövőbe, vagy a múltba, a félelmek és az érzelmek örvényébe?
Néha úgy tűnik, hogy nem a pillanatra, hanem a saját reakcióinkra reagálunk.
Sokféle módon reagálunk, a pillanatból félelembe, haragba vagy neheztelésbe
menekülünk. Mintha már nem az élők földjén lennénk, hanem az élők szellemeitől
üldözve a pokolba költöztünk volna.
Hogyan keletkeznek a szellemek? Hallottam arról történeteket, hogy a texasi
apacsok, az ottani őslakosok hogyan teremtettek szellemeket, hogy megvédjék
magukat. Az apacsok félelmetes harcosok és kiváló lovasok voltak. Olyan gyorsan
tudtak lecsapni a dombokról, hogy csak látni azt, ahogy néznek lefelé, félelmetes volt.
Ezzel a rettegéssel teremtettek szellemeket, hogy megzavarják ellenségeiket.
Lovaikkal felsorakoztak a domb tetején, és csendben, meredten néztek lefelé, és ez
elég volt ahhoz, hogy bárki, aki elhaladt a domb mellett, úgy lássa őket, mint egy sor
lefelé néző szellemet. Hamarosan már minden dombon, minden fa mögött ezeket a
szellemeket látta az ember, minden energiája és józan esze elveszett az állandó
rettegésben.
A klímaváltozás vagy a háború jelentette fenyegetések valósak. A kihívás az, hogy a
szellemek között, amelyeket mi teremtünk, hogyan nézzünk szembe a valósággal. Ez
különösen nehéz akkor, amikor vannak, akik abból élnek, hogy szellemeket
gyártanak, érzelmekkel befolyásolnak bennünket, és így még több szellemet hozunk
létre, melyek kísértenek minket. Hogyan segíthet ebben a gyakorlásunk? A „nem-
tudás” gyakorlása azt jelenti, hogy az idő, a tér, a fogalmak, az elképzelések, a
szellemek és minden velük kapcsolatos vágyunk … pontosan úgy jelenek meg,
ahogy vannak: üresen, anyagtalanul. A gyakorlás kulcsa az, hogy elég hosszan
tartsunk ki elvárások nélkül ahhoz, hogy valódi természetük megmutatkozhasson.
Ürességük nyilvánvalóvá válik, ahogy megjelennek, eltűnnek, majd újra
felbukkannak. Ezért olyan fontos a kitartó, türelmes gyakorlás. Meg kell barátkoznunk
ezekkel a szellemekkel, hogy szabaddá tegyük őket.
Ha nincs semmi elérni való, semmi tenni való, semmi megtartani való, akkor hogyan
„tartsuk fenn a nem‑tudást”? Egy szerető nagymama kedvességével. Egy kedves
barátom egy európai, idős zenmesternőt segített, amikor az az Egyesült Államokban
vezetett elvonulásokat. Ő kísérte az embereket az interjúkra, amelyek nem voltak
formálisak, így gyakran ő is jelen volt. A zenmesternő nem mondott semmit,
egyszerűen csak nézett a látogatókra. Az egyik látogató sírni kezdett, később pedig
azt mondta: ‘Még soha nem találkoztam senkivel, aki ennyire minden ítélet nélkül
nézett volna rám.’ Nem voltak szavak. Nem volt varázslat. Nem volt technika. Csak a
teljes, nyitott, ítélet mentes elfogadás. Ebben a nyitott légkörben minden szellem
szabadon visszatérhet oda, ahonnan jött, és megláthatjuk az igazi embert a felszín
alatt.
Forrás: Kvan Um Zen Januári hírlevél.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése