Részlet a Dzsátakák azaz Buddha Előző életeinek regéjéből:
Egykor régen, amikor Benáreszben Brahmadatta király uralkodott, a Bódhiszattva egy nyúl méhében öltött testet, és az
erdőben tanyázott. Az erdőt egyik oldalon egy hegy lába szegélyezte, másik oldalon egy folyó, a harmadik oldalon pedig egy
erdőszéli faluval volt határos. A nyúlnak három barátja volt:
egy majom, egy sakál és egy vízisikló. Ez a négy bölcs állat
egymás közelében lakott, s amikor mindegyik megszerezte a
napi táplálékát a maga vadászterületén, esténként találkoztak
egymással. A bölcs nyúl a Törvényre oktatta a másik hármat:
„Adakozni kell, az erkölcsi parancsokat követni kell, az áhítati napokat meg kell tartani”. Ők megszívlelték tanítását, mindegyikük megtért a maga hajlékába, ott tanyázott. így telt az idő. Egy alakalommal a Bódhiszattva feltekintett az égre, szemügyre vette a hold állását, és megállapította, hogy másnap áhitati nap lesz. Figyelmeztette a három másikat:
— Holnap áhitati nap lesz. Mindhárman tartsátok észben az erkölcsi parancsokat, ahogyan az áhitati nap megköveteli. Erkölcsös életben az adakozás gazdag gyümölcsöt terem. Ezért ha alamizsnát kérve érkezik hozzátok valaki, a magatoknak szánt élelemből adjatok enni, s ti csak azután egyetek.
— Úgy teszünk — ígérték, és megtértek tanyájukra. Másnap reggel a sikló elindult táplálékszerző útra a Gangesz partjára. Itt egy halász hét vörös halat fogott, zsinórra fűzte őket, és a Gangesz partján homokkal letakarta a halakat. Miközben tovább halászott, beleesett a Gangeszbe. A sikló megérezte a halszagot, feltúrta a homokot, megtalálta a halakat, előhúzta őket, majd háromszor elkiáltotta magát:
— Van-e gazdájuk ezeknek a halaknak? Mikor nem jelentkezett a gazdájuk, foga közé szorította a zsinórt, és tanyájára húzta a halakat.
— Csak később fogyasztom el őket — határozta el, erkölcsös életének követelményére gondolva, és pihenőre tért. A sakál is elindult táplálékszerző útra, és egy mezőcsősz kunyhójában két hússal megtűzdelt nyársat, egy gyíkot és egy fazék aludttejet talált. Háromszor elkiáltotta magát:
— Van-e gazdájuk ezeknek a dolgoknak? Mikor nem jelentkezett a gazdájuk, az aludttejes fazékakasztójába dugta a nyakát, a hússütő nyársakat és a gyíkot a szájába fogta és a tanyájára szállította.
— Csak később fogyasztom el őket — határozta el, erkölcsös életének követelményeire gondolva, és pihenőre tért. A majom is elindult az erdő belsejébe, egy fürt mangót szakított és tanyájára vitte. — Csak később eszem meg — határozta el, erkölcsös életének követelményére gondolva, és pihenőre tért. A Bódhiszattva is indult a megfelelő időben füvet és gyomokat keresni, majd vackán lepihenve, gondolkozóba esett:
— Ha alamizsnát kérni érkezik hozzám valaki, nem adhatok neki füvet, szézám, rizs vagy hasonló pedig nincs nálam.
Ha alamizsnát kérő érkezik hozzám, saját húsommal fogom
megvendégelni.
Erénye hevétől Indra fehér márvány trónusa izzásba jött.
Kutatta, mi az oka, s mikor rájött, elhatározta, hogy próbára
teszi őket, főleg a királyi nyulat. Először a sikló tanyáját keres
te fel, és bráhman öltözetben megállt előtte.
— Miért állsz itt, bráhman? — kérdezte az.
— Bölcs mester, ha valami élelmet kapnék, az ünnepnapnak
megfelelően elvégezném a papi teendőket.
—Jól van, adok élelmet — szólt a sikló, és beszélgetés köz
ben elmondta az első verset:
Nézd, hét vörös halat húztam a folyóból a partra ki;
élelem ennyi van nálam; fogyaszd el, érezd jól magad.
— Tegyük el holnapra; később visszatérek rá — felelte a
bráhman, és tovább ment a sakálhoz. Az is megkérdezte:
— Miért állsz itt?
Ugyanazt felelte. A sakál is így szólt:
—Jól van, adok, — és beszélgetés közben elmondta a második verset:
Elhoztam egy mezőcsősztől a nála talált vacsorát:
két húsos nyársat, egy gyíkot, és egy fazék aludttejet.
Eleiem ennyi van nálam; fogyaszd el, érezd jól magad.
— Tegyük el holnapra; később visszatérek rá — felelte neki
is a bráhman, és tovább ment a majomhoz. Az is megkérdezte:
— Miért állsz itt?
Ugyanazt felelte.
A majom is így szólt:
—Jól van, adok — és beszélgetés közben elmondta a harmadik verset:
Érett mangó, hideg, friss víz, s itt ez az árnyas, hűs liget,
élelem ennyi van nálam; fogyaszd el, érezd jól magad.
— Tegyük el holnapra; később visszatérek rá — felelte neki is
a bráhman, és tovább ment a bölcs nyálhoz.
Az is megkérdezte:
— Miért állsz itt?
Ugyanazt felelte.
Ekkor a Bódhiszattva örömmel közölte:
— Bráhman, jól tetted, hogy hozzám fordultál élelemért.
Olyan adományban foglak ma részeltetni, amilyet még senkinek
sem adtam. Ám hogy neked ne kelljen törvénytisztelő létedre
életet kioltanod: eredj, gyűjts tüzelőt, rakj tüzet, utána szólj nekem. Én feláldozom önmagamat, beugróm a tűzbe. Ha megsült
a testem, fogyaszd el húsomat, így nem vétesz papi tiszted ellen.
Beszélgetés közben elmondta a negyedik verset:
Nem szolgálhat a nyúl rizzsel, nincs babja, nincs szézámja sem;
a tűzben megsült húsomat fogyaszd el, erezd jól magad.
Beszéde hallatára Indra varázshatalmával tűzrakást terem
tett, és szólt a Bódhiszattvának. ő felkelt lomb- és füágyáról,
odament, háromszor megrázta magát:
— Ha a bundámban rovarok lapulnak, ne pusztuljanak el!
Felszökött, s egész testét adományként feláldozva, boldogan
a tűzrakásra vetette magát, mint egy lótuszlevélre leszálló királyhattyú. Azonban a tűz a Bódhiszattva testén egyetlen szőr
szál hegyét sem perzselte meg. Úgy érezte, mintha hó pelyhek
hullanának rá. Ekkor Indrához fordult:
— Bráhman, ez a tűz, amelyet te raktál, a testemen egyetlen
szőrszál hegyét sem perzseli meg; mi történt?
— Bölcs nyúl, én nem vagyok bráhman. Indra vagyok, s
azért jöttem, hogy próbára tegyelek.
Ekkor a Bódhiszattva győzelmi oroszlánordítást hallatott:
— Hagyd el, Indra! Ha a világ összes élőlénye akarná próbára tenni adakozó kedvemet, nem tapasztalnák, hogy megtagadom az adakozást.
— Bölcs nyúl, ebben az egész világkorban maradjon elevenen
nagylelkűséged emléke — szólt Indra, s egy hegyet a markába
szorítva, az összemorzsolt hegy levével a nyúl képét festette
a holdra. Ezután búcsút vett a Bódhiszattvától, s ugyanazon az
erdőszélen, a bokrok alján, zsenge lombokból és fűből vetett
fekhelyére fektette, majd visszatért égi hajlékába. A négy bölcs
állat továbbra is együtt maradt, egyetértésben, az erkölcsi parancsokat követve, az áhítati napokat megtartva, s végül méltó
sorsra távoztak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése